Budapest X. kerülete, Kőbánya.
Éppen a környék névadó helyszínéhez tartunk, a kőbányai pincerendszerbe. A klasszikus lakótelepi házakat elhagyva egy iparibb, lepukkantabb környékre kerülünk.
Mit keresnek búvárok Kőbánya szívében, pláne télen, hétköznap este? Nem meglepő módon, merülni szeretnénk! 🙂
Így nézett ki a nagyterem, amikor még nem volt víz alatt. Interneten fellelt fotó.
De hol is?
Ezen a környéken már a 18. században is termeltek ki mészkövet, de az igazán jelentős fejlődés a nagy, 1838-as pesti árvíz után indult be. Innen származik sok ma látható budapesti épület köve. Méreteiről annyit, hogy a járatok becsült hossza meghaladja a 30 kilométert, területe pedig a 180 ezer (!) négyzetmétert. Később, a bányászat megszűnése után a 19. század második felében a helyi sörgyártás vette birtokba a pincerendszert.
Nem csak a pincék állandó hőmérsékletét használták ki, hanem a gyártáshoz szükséges vizet is az itt vájt kutakból nyerték ki. Az 1970-es évektől már nem használtak karsztvizet a sörgyártáshoz, ezért a kutakat lezárták, a száz éven keresztül szivattyúzott víz lassan visszafoglalta a helyét, és mára rengeteg járatot, és területet elöntött. A vízoszlop mélysége egyes helyeken a 35 métert is eléri. Ez egy tízemeletes panelház magasságával egyenlő! Mindez cirka 15 méterrel a föld felszín alatt!
Ezek miatt a vízzel elöntött terek miatt járnak a búvárok Kőbányára!
A bánya bejáratánál találkozik a csapat. Első a papírmunka! Ezt még fent az „irodában” elvégezzük. Aláírjuk a „mindenről is lemondó” 🙂 nyilatkozatokat. Gyors eligazítás. A merülést vezető búvár összeállítja a csoportokat végzettség és tapasztalat szerint.
Megy a beszélgetés, a sztorizás, vannak rutinosak és vannak kőbánya-szüzek is. Ők általában kicsit csendesebbek, félszeg mosollyal hallgatják a történeteket, és érdeklődve nézik a falon a fényképeket. Ha mindenki megérkezett, és a papírmunka is kész, elindul a karaván a föld alá. Elsőre megdöbbentőek a méretek, a fél tucat autó elveszik a folyosón, gyakran megtorpan a menet, mert fel kell kapcsolni a világítást a sarkokon. Pár perc autózás után megérkezünk a Park kúthoz. Pontosabban a közelébe, mert az utolsó 50-60 métert gyalog kell megtenni, teljes felszerelésben. A rutinos dupla palackos búvárok hoznak kiskocsit, de előkerül néhány bevásárlókocsi is. Gondolom, a közeli hipermarketek önzetlen felajánlása lehet. 🙂
Az első alkalommal látogatókkal először tartunk egy kis sétát, megnézzük a víztározót, a „kápolnát” és persze a bejáratot, mesélünk a helyről.
Ez a Park-kút bejárata, innen indul a merülés.
Elkezdődik az összeszerelés, nincs túl világos, és meleg sincs. A csoportok vezetői megtartják az eligazítást, és lassan elindulunk merülni. A dupla készülékes barlangi búvárok szoktak elsőnek menni. Ők olyan helyekre is mennek, ahová rekreációs búvár nem teheti be az uszonyát. A nagy terem teteje nyitott, fel lehet emelkedni vész esetén. Ennek köszönhető, hogy a Park kútnál merülhet nyíltvízi búvár is, a többi helyet csak zárttéri végzettséggel, technikai felszereléssel lehet látogatni.
A nyitottság ellenére nem kezdő búvároknak való helyszín ez sem. Több stresszfaktor halmozódik: a sötét, a hideg víz 12°C-os, a kilógó akadályok, vasak, csövek, elővigyázatosságot igényelnek. Ide már kell a készségszintű merülés, az ismert felszerelés. Régebben ki voltak világítva egyes részek, mostanra már egyik sem működik. A csapat elindul. A bejáratnál alig egy méteres a víz, egy rácsos trepnin keresztül úszunk be a terembe. Ha mindenki bent van elindulunk körbe, szépen, lassan ereszkedve. A víz kristálytiszta, legalábbis a merülés elején, a végére már kicsit zavarosabb lesz majd. Itt nem javallott a krallozó uszonyozás, ide a „frog” való, az kevésbé kavarja fel az üledéket. Bekukkantunk az oldaljáratokba, a folyosókra. Megnézzük a hegesztőaparát kocsiját és a karácsonyfát is. Mellette van a lejárat a kúthoz. Ha a csapat összetétele engedi, a kútba is leereszkedünk a híres és látványos csigalépcsőn. Lent még folytatódik a mélység, de azt már meghagyjuk a „tekiknek.”
Lejárat a nagyteremből a kútba.
Visszatérve a nagyterembe eldönthetjük, hogy a bejöveteli helyen, vagy az oldallépcsőn keresztül térünk vissza a felszínre. Utóbbi kicsit kényelmetlen, ha többen vagyunk, mert a biztonsági megállót is egy szűk lépcsőházban kell kitölteni.
Amikor kiemelkedünk a víz alól, jönnek a véleménynyilvánítások. A csuklyáktól félig süketen, fennhangon beszélgetünk a visszhangos helyiségben. Mindenki mosolyog. Van, aki a merülési élmény miatt, és van olyan, aki azért mert végre kijöhetett. 🙂
Ez a merülés a tempótól és persze a búvárok hidegtűrésétől függően 30-50 perc szokott lenni.
A fiúk a bányában dolgoznak 🙂
Még vár ránk a vissza-séta, és a leszerelés. Előkerülnek a termoszok, és a forró tea körbejár. Jönnek az élménybeszámolók, megbeszéljük a tapasztalatokat. Aki először merült itt, már nem érzi kívülállónak magát, hiszen ő is részese lett egy csapatnak: akik merültek már Kőbányán! Lassan összeáll a karaván és elindulunk kifelé. Ilyenkor már öreg este van, a délutáni dugó helyett inkább kihaltak az utak. Tempósan vezetek hazafelé, és elégedettséggel vagyok töltve. Imádok merülni, és jól esik hétről hétre újabb embereknek megmutatni városunk egyik eldugott titkát.
A Kőbánya szezon októbertől általában áprilisig tart, ilyenkor kéthetente jövünk ide merülni.
Legközelebb tarts velünk te is!
A híres csigalépcső.