Fritz Péter vagyok, UEF búvároktató.

Dióhéjban elmondanám búvárkodásom történetét.

2008-ban kezdtem el búvárkodni, akkor tettem le az OWD vizsgát. Az elkövetkező pár évben a hobbi búvárok életet éltem, évi egy túra, valamint a hazai tavakban történő merülések.

Az első áttörés 2011-ben történt, amikor egy nagyon jó társaság verődött össze, ez alatt értem a víz alatt eltöltött élménydús időt, valamint a felszínen történt megbeszéléseket, élmény-, és tapasztalatcseréket.

A pozitív élmények hatására merüléseim száma jelentősen megugrott, nőtt a vízbiztonságom, és rengeteg tapasztalatot szereztem. 

A következő fordulópont az oktatókollégámmal, Haász Balázzsal való megismerkedés volt. Mivel a lakhelyünk igen közel van egymáshoz, elkezdtünk együtt merülni. Közben segítettük egymást, megbeszéltük a szakmai részleteket, kielemeztük a merüléseinket, ha kellett, felhívtuk egymás figyelmét a hiányosságokra. Képzettségi szintünk és merüléseink száma szinte azonos volt, így nagyon jól tudtunk együttműködni.

További egy év telt el, ekkor említette meg oktatónk, hogy miért nem leszünk mentőbúvárok? Nem kellet kétszer mondani, belevágtunk.

A hatás?

Az első időkben kételkedés, erőlködés, bizonytalanság.  Ahogy haladtunk a tanfolyammal, egyre biztosabbak lettünk magunkban. Nem viccelek, ez volt a legmeghatározóbb tanulmány, ami valaha kaptunk. Hatalmas mennyiségű info és pozitív megerősítés, hogy ezt az utat kell járnom. Innen egyenesen vezetett az út a merülésvezetői-, valamint az oktatói vizsgákhoz. Természetesen az út közben is rengeteget tanultunk, izzadtunk, és persze nevettünk is.   

Végezetül, mi is motivál?  Egyszerű: próbálom a tudásomat maradéktalanul átadni, hogy tanulóim a lehető legbiztonságosabban merüljenek, valamint a lehető legtöbb pozitív élményben legyen részük. Az én jutalmam az, amikor látom a -néha saját határait leküzdő- tanulóinkat, akik örömmámorban fejezik ki hálájukat vagy gyermekeknél a feltétlen bizalmat, hogy elvitted őt csodaországba.