Merülés a Deep Spot-ban

Március 12-ei indulással meglátogatjuk a Lengyelországban, pontosabban Mszczonówban elhelyezkedő Deepspot medencéjét.

A Deepspot 45 méteres mélységével és a benne elhelyezett, valamint kiépített barlangi imitációkkal, igazán élvezetessé teszik a merülést. A létesítmény tavaly került átadásra, és az elsők között voltunk, akik megmerülték. Szinte már akkor biztosak voltunk benne, hogy vissza szeretnénk térni, és akinek lehet, át szeretnénk adni az élményt, ami túlzás nélkül állíthatom, fantasztikus! Nemcsak a mélység miatt, hanem a víz alatti látványosságok tekintetében is.

Tehát a tervezett program:

A kiutazást kettő kisbusszal tervezzük. Természetesen egyénileg is lehet jönni, de igy gazdaságosabb, és a társaság is adott a jó hangulathoz. 🙂 Az indulást 7-8 óra között tervezzük, minél előbb, hiszen 10-11 órás út vár ránk.

A személygépkocsival érkezők a kocsit egy zárt telken tudják hagyni. A találka helyszíne: 1225 Bp. Angeli út.

Az utazás végén megérkezünk Varsóba, ott lesz a szállásunk, a Hampton by Hilton hotelben. Megérkezésünket követően elfoglaljuk a szállást, este szabad program.

Következő napon reggelit követően irány merülni, indulás 9 órakor. Körülbelül 20 perces utazás után érünk a helyszínre. Bejelentkezést követően átöltözés, eligazítás, irány a merülés. Mivel egy medencéről van szó, semmilyen felszerelést nem kell magaddal hozni, kivéve maszk, computer, esetleg egy vékony aláöltözet. A víz 33-32 fokos, tehát fázni nem fogsz. Minden egyéb felszerelést a helyszínen fogsz kapni.

Kettő merülést tervezünk, tapasztalataink szerint ennyi simán benne van és élvezhető. A merülések között a helyszínen van lehetőség étkezésre, de megoldható egyénileg is.

A második merülés után tapasztalatcsere, élmények megbeszélése, utána irány vissza a szállásra. Miután rendeztük sorainkat, irány Varsó felfedezése, éttermek, sörözők stb.

Másnap, 14-én kirándulás Varsóban, ami az ország középső részén, a Visztula folyó partján fekszik. Az európai építészet minden stílusa és időszaka képviselve van, gótika, reneszánsz, barokk, klasszicizmus. A tömegközlekedés kiváló, két metróvonal, számos busz és villamosjárat áll rendelkezésre.  A menetjegyek érvényessége 20 -75 perces, valamint 24-72 órás bérletek vannak. Ezekkel az átszállás korlátlan az érvényességi idő alatt. Érdemes megnézni az Óvárost (Stare Miasto), az UNESCO Világörökség listáján is szerepel.

Rengeteg étterem, bár található itt, ahol a kiváló lengyel gasztronómiát megismerhetjük. Barbakánt, az óvárosi részt vörös téglából épített városfal veszi körül. Piactér, az óváros központja, a  teret körülvevő épületek szorosan egymás mellé épültek. Királyi palota, Királyi út, valamint az Elnöki Palota, ahol az őrségváltást mindenképp érdemes megnézni. Kultúra és Tudomány Palotája, Wilanówi Palota, és még számtalan látnivaló.

Miután kellően elfáradtunk, az esti órákban felfedezzük a varsói  sörözők és bárok titkait. A lengyelek nagyon szeretik a magyarokat, ezzel folyamatosan szembesültem kint tartózkodásom alatt.

Remélem, nektek is hasonló élményben lesz részetek.

Utolsó nap reggeli után indulás haza, persze az élmények megosztása nem maradhat el.

Hazaérkezésünk után könnyes búcsú.

Tehát a piszkos anyagiak. A túra 105.000,- Ft ami tartalmazza:

A busz bérlését, az üzemanyag, valamint az autópálya díjakat, a szállást három éjszakára reggelivel, a kettő merülést a Deepspotban, és hogy senkit nem hagyunk magára.

Ha felkeltettük az érdeklődésed kérlek jelezd! A busz miatt a létszám korlátozott, ezért részvételi szándékod mihamarabb jelezd.

+36703645365 Frici

+36202784405 Balázs

dátum

2022 Már 12 - 15
Expired!

időpont

08:00 - 18:00