A tudat és a tudatalatti vetélkedik egymással: te balga, hiszen ott nem tudsz levegőt venni!- mondja a tudatalatti. A tudat pedig fennen hangoztatja: azért van rajtad az a kütyü, hogy lehessen!
Lélegzetvétel.
Az életed 99 százalékában nem figyelsz rá, de itt rájössz, mennyire fontos. Kifújod az ösztönösen visszatartott levegőt, és már szívod is a következő slukkot.
Persze először nem jól csinálod: mintha egy pohár vízből csak kicsit szürcsölnél. A következő lélegzetvétel már kapkodó lesz, ajjaj, ez így nem lesz jó, valami nem stimmel.
Hogyan is mondták? Buddha légzés, minden levegőt ki, majd lassan, mélyen be. Jé, így már jó, működik! Kb. ekkor kinyílik a szem, azaz eddig is nyitva volt, csak eddig az agyi csatározás lefoglalta önmagát, nem ért rá ilyen bagatell dolgokkal foglalkozni, mint a látás.
Mindegy, először mit látsz, egy medence falát, vagy egy korallzátonyt, hiszen jó esetben maszk, vagy legalább úszószemüveg volt már rajtad. A perspektíva más, ilyen szögből nem láttál még. Nem azzal foglalkozol, hogy mindjárt fel kell menni, hanem azzal, hogy ilyet, így, még nem láttál.
Mi ez a szörcsögés? Ja, csak én, ahogy lélegzem. Lélegzem, tehát vagyok. Vagyok a víz alatt. Az első lélegzetvétel a víz alatt.
Ekkor döbbensz rá: lebegsz! Nem vagy az felszínen, sem az aljzaton, szinte repülsz. Itt nem két dimenzióban vagy, fel és le is tudsz közlekedni. Határtalan szabadságot ad. Súlytalan vagy.
Az élet másik része: a problémák, a gondok, a megoldandó feladatok fent maradtak, te viszont lent vagy egyedül. Persze nem vagy egyedül, mert van társad a víz alatt.
Ő is a víz alatt van, veled, de mégis önmagával.
