A tudat és a tudatalatti vetélkedik egymással: „te balga, hiszen ott nem tudsz levegőt venni!” – mondja a tudatalatti. A tudat pedig fennen hangoztatja: „azért van rajtad az a kütyü, hogy lehessen!”
Lélegzetvétel.
Az életed 99 százalékában nem figyelsz rá, de itt rájössz, mennyire fontos. Kifújod az ösztönösen visszatartott levegőt, és már szívod is a következő slukkot.
Persze először nem jól csinálod: mintha egy pohár vízből csak kicsit szürcsölnél. A következő lélegzetvétel már kapkodó lesz… ajjaj, ez így nem lesz jó, valami nem stimmel.
Hogyan is mondták? Jóga légzés: minden levegőt ki, majd lassan, mélyen be.
Jé, így már jó, működik!
Kb. ekkor kinyílik a szem. Azaz eddig is nyitva volt, csak az agyi csatározás lefoglalta önmagát, nem ért rá ilyen „bagatell” dolgokkal foglalkozni, mint a látás.
Mindegy, először mit látsz – egy medence falát, vagy egy korallzátonyt.
A perspektíva más, ilyen szögből még nem láttál. Nem azzal foglalkozol, hogy mindjárt fel kell menni, hanem azzal, hogy ilyet, így, még nem láttál.
Mi ez a szörcsögés? Ja, csak én, ahogy lélegzem. „Lélegzem, tehát vagyok. Vagyok a víz alatt.”
Az első lélegzetvétel a víz alatt.
Ekkor döbbensz rá: lebegsz! Nem vagy a felszínen, sem az aljzaton, szinte repülsz. Itt nem két dimenzióban vagy – fel és le is tudsz közlekedni.
Határtalan szabadságot ad. Súlytalan vagy.
Az élet másik része – a problémák, a gondok, a megoldandó feladatok – fent maradtak. Te viszont lent vagy, egyedül.
Persze nem vagy teljesen egyedül: van társad a víz alatt.
Ő is a víz alatt van, veled, de mégis önmagával.
