Irány Montenegró!

Februárban egy búvár barátom felhívott, mert találkozott egy montenegrói búvárbázis
tulajdonosával. Rám gondolt, mert tudja, hogy állandóan új desztinációkon töröm a fejem.
Először is összeszedtem, mit is tudok Montenegróról?! Nem sokat. Volt Jugoszláv tagállam,
délre Horvátországtól és Boszniától. Pár ismerősöm nyaralt már arra, dicsérték. Főleg a
baráti árakat emlegették, meg a szépséges tájat. Ha erőltetem, beugrik Kotor, Budva, és a
főváros Podgorica is ismerős, ha másról nem, a hírekből.
Gyors telefon és máris többet megtudtam, legalábbis az első lépéssel, az odautazással
kapcsolatban. Megtudtam, hogy több mint 12 óra kocsival, nem autópályán, hanem sok-sok
hegyi úton keresztül. Na, itt csökkent a lelkesedésem, ha valamit nem szeretek, az a
végtelen autózás. A térképet böngészve láttam, hogy Podgorica reptere közel van a
tengerhez, csak kb. 40 km. Megy oda Magyarországról repülő? Naná, hogy arra is jár a
Wizz.
Megkerestük a bázis tulajdonosát, hogy ellátogatnánk hozzájuk szétnézni így szezon előtt,
milyen lehetőségek vannak feléjük. A tulajdonos válaszolt, örömmel várnak minket.
Elkezdtük vadászni a repülőjegyeket. Sikerült is oda-vissza 30.000-Ft-ért megvenni a négy
(!) darabot, szezon előtt voltunk persze. Azért később még hozzájött a feladós poggyász,
mert április lévén szárazruhát is vittünk.
Az indulás előtt egy nappal jött az üzenet: kint finoman szólva sincs búváridő. A tengeren
méteres hullámok vannak, viharos szél fúj, és esik is. Kaptunk fotót is, nem volt
bizalomgerjesztő.
Kis kupaktanács telefonon és úgy határoztunk, akkor is kimegyünk Montenegróba, ha
befagy az Adria.
Kora reggel érkeztünk, már nyolc előtt leszállt a gép. Felvettük a bérelt autót (ez azért nem
volt olyan egyszerű), és elindultunk a tengerpart felé. Keresztül autóztunk a Skadarsko tavat
átszelő úton, A gyönyörű tájat csak szebbé tették a párába, felhőkbe burkolózó hegyek.

Kicsit tartottam tőle, hogy milyen lesz az átkelés a hegyeken. Aki volt már Horvátországban
autóval, tudja milyen. Szerencsére egyszerűen megoldották a kérdést, egy több kilométeres
alagúton keresztül juthattunk ki a tengerpartra.
A másik oldalon verőfényes napsütés fogadott minket, a felhők a mások oldalon maradtak,
egyelőre.
A búvárbázist hamar megtaláltuk, és vele együtt vendéglátóinkat is. Nehéz ezt írásban
érzékeltetni, de ilyen határtalan kedvességgel, szívből jövő vendégszeretettel ritkán
találkozik az ember.
Lepakoltunk az egyszerű, mondhatni retró szállásunkon, ami egy kis ’80-as balatoni fílinget
adott a helynek, de csak addig, amíg ki nem léptünk a teraszra. Ott volt alattunk a csodálatos
öböl és a hívogató tengerpart. Ezt így el lehet viselni, na!

Kipakolás után vendéglátóink hellyel kínáltak minket a kerti asztaluknál, és megkóstoltatták
velünk a helyi, törökös kávét, saját süteményt és persze a házi tömény szeszt is. Ez utóbbi
még kimaradt nekünk, mert indultunk merülni.
Alex persze rögtön szabadkozott, hogy a tegnapi vihar miatt csak 2-3 m látótáv van kint a
tengeren. Ezen Fricivel mosolyogtunk: mi tavi búvárok vagyunk kérem szépen, 2-3 m pont elég nekünk.

Mivel bőven szezon előtt voltunk, a bázis hajója még nem volt vízen, ezért egy
halászbárkával mentünk ki az első merülésre, egy I. Világháborús hajóroncsra.
Most ki kell térjek arra a részre, hogy a merülések sajnos nem azt adták, amit reméltünk.
Persze nem a tengerrel volt a baj, csak tényleg nem jókor érkeztünk, és tényleg csak egy
villámlátogatásra.

Pedig vannak barlangok, üregek, roncsok, szép zátonyok és falak is, rengeteg itt a szépség.
A következő alkalommal -mert biztosan jövünk még idén- alaposan körbemerüljük a
környéket.
Másnap visszatértünk vendéglátónkkal a Skadarsko tóra, egy hajós kirándulásra.
Megint csak azt kell írjam, hogy kevés az írástudásom ahhoz, hogy érzékeltessem mennyi
természeti szépség vett minket körbe. Kicsit talán a Tisza-tóhoz lehetne hasonlítani ezt az
tavat, csak abból nem lógnak ki sziklás ormok, és nem veszik körbe meredek hegyek.
Végtelen nádas és tavirózsa mezők között hajóztunk, körülöttünk megszámlálhatatlan
vízimadár halászott. Civilizációnak nyoma sem volt sok-sok kilométeren keresztül.

Itt is volt víz alatti programunk, de ezt még fedje jótékony homály, nemsokára egy külön
posztban fogok róla írni.
Harmadik napunkon a repülés miatt már nem merülhettünk, ezért északnak vettük az irányt,
és felfedeztük Sveti Stefant, Budvát, Kotort. Utunkon eső kísért, de ez nem szegte
kedvünket, mert rengeteg felfedeznivalót találtunk, és még többet hagytunk meg későbbre.

Este vendéglátóink vártak egy barbecue búcsúvacsorára. Itt már kötelező volt megkóstolni a
saját készítésű alkoholokat, és a vacsora is fergetegesre sikerült. A saját termésű
olivabogyótól kezdve a saját készítésű gyümölcsléig mindent végigkóstoltunk, és nyugodt
szívvel mondhatom, kivételes élményben volt részünk!
A vacsora utáni fesztelen, háromnyelvű beszélgetésre a koronát az tette fel, amikor az egyik
vendéglátónk, Dudi felpattant, előhozta gitárját és rázendített egy dalra.
Egy újabb dolog, amit nem tudok érzékeltetni, de olyan hangja van az embernek, hogy
bárhol a világon megélne belőle, valami fantasztikus! Felesége is vele énekelt, és mindezt
montenegrói, orosz, és angol nyelven.
Van benne valami szürreális. Képzeld el, ülsz egy nappaliban valahol Montenegróban, és
számodra eddig ismeretlen emberek látnak vendégül, közben olyan házi koncertet adnak,
amilyenben még soha nem volt részed eddigi életedben. Húúú, tényleg leírhatatlan.
Az már csak hab a tortán, hogy kértünk pár dalt, naná, hogy mindet ismerte. Az előző két
este éttermekben vacsoráztunk. Mindkét helyen nagyon jókat ettünk, volt csevap és halétel
is a választott vacsoránkban. Az árak nagyon kedvezőek voltak, fele- kétharmada a
horvátországi áraknak. Nem tudom mennyire mennek fel az étteremárak nyáron, de így csak
néztünk, mint a moziban.
Néhány dolog volt, ami nem tetszett Montenegróban: sok a szemét, Amikor rácsodálkozunk
a tiszta nyugatra, sokszor elfelejtjük, hogy nálunk is javult a helyzet az elmúlt 20 évben.
Montenegró még ennek az útnak az elején jár. Ugyanez a helyzet a kutyákkal kapcsolatban
is, rengeteg a kóbor kutya, és a gazdások is szabadon kószálnak mindenfelé.
Összességében remélem, hogy a fellendülőben lévő turizmusból eredő bevételeik egy részét
a környezetükre forgatják vissza.

Rajtunk nem fog múlni, mi rendszeres látogatók leszünk ebben a gyönyörű vendégszerető
országban!

Ha felkeltettük az érdeklődésed, nézd meg, mikor megyünk legközelebb!