+36 20-278-4405 borntodivehungary@gmail.com
Born to Dive csapat – vízparti pillanat

Timár Judit

Egy merülés, ami megváltoztatott mindent

Hogyan kezdődött?

A búvárkodással való kapcsolatom nem egyik napról a másikra alakult ki. Életem első próbamerülésére 2005-ben, egy csodás görög szigeten csábultam el a nyaralás alatt. Ahogy figyeltem a vízbe lemerülő búvárokat, az egész varázslatosnak és titokzatosnak tűnt – egyszerűen muszáj volt kipróbálnom.

Az első merülés minden várakozásomat felülmúlta: sokkal többet adott, mint amit el tudtam képzelni. Ez meghatározta a további utamat. Minden merüléssel egyre jobban beleszerettem a búvárkodásba – ma már elképzelhetetlen lenne nélküle az életem.

Mit jelent számomra a búvárkodás?

Amikor merülés előtt még fentről nézem a tengert, hihetetlennek tűnik, hogy megint megcsodálhatom ezt a gyönyörű víz alatti világot. Azt érzem, hogy az élővilág önzetlenül maga közé fogad, természetesnek veszik, hogy meglátogatom őket a csodavilágukban. Ahogy elkezdünk süllyedni a merülés elején, minden gond és gondolat megszűnik, csak a boldog pillanat létezik.

Milyen a búvárcsapat?

Egy igazi baráti közösség! Gondolkodás nélkül segítünk egymásnak bármilyen helyzetben, figyelünk egymásra, és együtt örülünk a sikereknek! Az új búvárokkal is hamar kialakul egy olyan kapcsolat, mintha már ezer éve ismernénk egymást. A humor, a nevetés és a közös kalandok közel hoznak minket egymáshoz. Nemrég az egyik kedves búvárbarátunk elérte a 300. merülését. Nagyon büszkék voltunk rá, és közösen megleptük egy alkalomhoz illő búvárpólóval. Az ötlet teljesen spontán született – mindenkinek természetes volt, hogy örömet szeretnénk szerezni az ünnepeltnek.

Mi változott az életemben?

Rengeteget utazom és merülök. A legtöbb hasznos tudást, tapasztalatot azok a kalandok adják, ahol ki kell lépni a komfortzónámból, de azt hiszem, ez az élet más területén is így működik. Rengeteget tanultam az utam során, és ennek nap, mint nap nagy hasznát veszem. A búvárkodásnak köszönhetően sok új embert ismertem meg, és kialakult egy biztos baráti háttér, ahova mindig jó tartozni.

Mit csinálok, amikor épp nem a víz alatt vagyok?

A búvártúrák jelentős részében a szervezési feladatokat látom el, hogy minden zökkenőmentes és élménydús legyen. Emellett fotózom és megosztom a csapat képeit a social media felületeken, weboldalt menedzselek, bejegyzéseket írok, kisbuszt vezetek, beszállókártyát nyomtatok vagy éppen a szállodai transzfereket szervezem.
Amikor aztán eljön a merülés ideje, teljesen átadom magam a víz alatti világnak.