Irány Montenegró!

Az ötlet

Februárban egy búvár barátom felhívott, mert találkozott egy montenegrói búvárbázis tulajdonosával. Rám gondolt, mert tudja, hogy állandóan új desztinációkon töröm a fejem. Először is összeszedtem, mit is tudok Montenegróról?! Nem sokat. Volt Jugoszláv tagállam, délre Horvátországtól és Boszniától. Pár ismerősöm nyaralt már arra, dicsérték. Főleg a baráti árakat emlegették, meg a szépséges tájat. Ha erőltetem, beugrik Kotor, Budva, és a főváros Podgorica is ismerős, ha másról nem, a hírekből.

Az utazás szervezése

Gyors telefon és máris többet megtudtam, legalábbis az első lépéssel, az odautazással kapcsolatban. Megtudtam, hogy több mint 12 óra kocsival, nem autópályán, hanem sok-sok hegyi úton keresztül. Na, itt csökkent a lelkesedésem, ha valamit nem szeretek, az a végtelen autózás. A térképet böngészve láttam, hogy Podgorica reptere közel van a tengerhez, csak kb. 40 km. Megy oda Magyarországról repülő? Naná, hogy arra is jár a Wizz.

Megkerestük a bázis tulajdonosát, hogy ellátogatnánk hozzájuk szétnézni így szezon előtt, milyen lehetőségek vannak feléjük. A tulajdonos válaszolt, örömmel várnak minket. Elkezdtük vadászni a repülőjegyeket. Sikerült is oda-vissza 30.000-Ft-ért megvenni a négy (!) darabot, szezon előtt voltunk persze. Azért később még hozzájött a feladós poggyász, mert április lévén szárazruhát is vittünk.

Az érkezés

Az indulás előtt egy nappal jött az üzenet: kint finoman szólva sincs búváridő. A tengeren méteres hullámok vannak, viharos szél fúj, és esik is. Kaptunk fotót is, nem volt bizalomgerjesztő.

Kis kupaktanács telefonon és úgy határoztunk, akkor is kimegyünk Montenegróba, ha befagy az Adria. Kora reggel érkeztünk, már nyolc előtt leszállt a gép. Felvettük a bérelt autót (ez azért nem volt olyan egyszerű), és elindultunk a tengerpart felé. Keresztül autóztunk a Skadarsko tavat átszelő úton, A gyönyörű tájat csak szebbé tették a párába, felhőkbe burkolózó hegyek.

Kicsit tartottam tőle, hogy milyen lesz az átkelés a hegyeken. Aki volt már Horvátországban autóval, tudja milyen. Szerencsére egyszerűen megoldották a kérdést, egy több kilométeres alagúton keresztül juthattunk ki a tengerpartra.

A másik oldalon verőfényes napsütés fogadott minket, a felhők a mások oldalon maradtak, egyelőre. A búvárbázist hamar megtaláltuk, és vele együtt vendéglátóinkat is. Nehéz ezt írásban érzékeltetni, de ilyen határtalan kedvességgel, szívből jövő vendégszeretettel ritkán találkozik az ember.

Lepakoltunk az egyszerű, mondhatni retró szállásunkon, ami egy kis ’80-as balatoni fílinget adott a helynek, de csak addig, amíg ki nem léptünk a teraszra. Ott volt alattunk a csodálatos öböl és a hívogató tengerpart. Ezt így el lehet viselni, na!

Első merülések

Kipakolás után vendéglátóink hellyel kínáltak minket a kerti asztaluknál, és megkóstoltatták velünk a helyi, törökös kávét, saját süteményt és persze a házi tömény szeszt is. Ez utóbbi még kimaradt nekünk, mert indultunk merülni.

Alex persze rögtön szabadkozott, hogy a tegnapi vihar miatt csak 2-3 m látótáv van kint a tengeren. Ezen Fricivel mosolyogtunk: mi tavi búvárok vagyunk kérem szépen, 2-3 m pont elég nekünk.

Mivel bőven szezon előtt voltunk, a bázis hajója még nem volt vízen, ezért egy halászbárkával mentünk ki az első merülésre, egy I. Világháborús hajóroncsra. Most ki kell térjek arra a részre, hogy a merülések sajnos nem azt adták, amit reméltünk. Persze nem a tengerrel volt a baj, csak tényleg nem jókor érkeztünk, és tényleg csak egy villámlátogatásra.

Pedig vannak barlangok, üregek, roncsok, szép zátonyok és falak is, rengeteg itt a szépség. A következő alkalommal -mert biztosan jövünk még idén- alaposan körbemerüljük a környéket.

Skadarsko-tó kirándulás

Másnap visszatértünk vendéglátónkkal a Skadarsko tóra, egy hajós kirándulásra. Megint csak azt kell írjam, hogy kevés az írástudásom ahhoz, hogy érzékeltessem mennyi természeti szépség vett minket körbe. Kicsit talán a Tisza-tóhoz lehetne hasonlítani ezt az tavat, csak abból nem lógnak ki sziklás ormok, és nem veszik körbe meredek hegyek. Végtelen nádas és tavirózsa mezők között hajóztunk, körülöttünk megszámlálhatatlan vízimadár halászott. Civilizációnak nyoma sem volt sok-sok kilométeren keresztül.

Itt is volt víz alatti programunk, de ezt még fedje jótékony homály, nemsokára egy külön posztban fogok róla írni.

Városnézés és felfedezések

Harmadik napunkon a repülés miatt már nem merülhettünk, ezért északnak vettük az irányt, és felfedeztük Sveti Stefant, Budvát, Kotort. Utunkon eső kísért, de ez nem szegte kedvünket, mert rengeteg felfedeznivalót találtunk, és még többet hagytunk meg későbbre.

Vendéglátás és élmények

Este vendéglátóink vártak egy barbecue búcsúvacsorára. Itt már kötelező volt megkóstolni a saját készítésű alkoholokat, és a vacsora is fergetegesre sikerült. A saját termésű olivabogyótól kezdve a saját készítésű gyümölcsléig mindent végigkóstoltunk, és nyugodt szívvel mondhatom, kivételes élményben volt részünk!

A vacsora utáni fesztelen, háromnyelvű beszélgetésre a koronát az tette fel, amikor az egyik vendéglátónk, Dudi felpattant, előhozta gitárját és rázendített egy dalra. Egy újabb dolog, amit nem tudok érzékeltetni, de olyan hangja van az embernek, hogy bárhol a világon megélne belőle, valami fantasztikus! Felesége is vele énekelt, és mindezt montenegrói, orosz, és angol nyelven.

Van benne valami szürreális. Képzeld el, ülsz egy nappaliban valahol Montenegróban, és számodra eddig ismeretlen emberek látnak vendégül, közben olyan házi koncertet adnak, amilyenben még soha nem volt részed eddigi életedben. Húúú, tényleg leírhatatlan. Az már csak hab a tortán, hogy kértünk pár dalt, naná, hogy mindet ismerte.

Az előző két este éttermekben vacsoráztunk. Mindkét helyen nagyon jókat ettünk, volt csevap és halétel is a választott vacsoránkban. Az árak nagyon kedvezőek voltak, fele- kétharmada a horvátországi áraknak. Nem tudom mennyire mennek fel az étteremárak nyáron, de így csak néztünk, mint a moziban.

Ami kevésbé tetszett

Néhány dolog volt, ami nem tetszett Montenegróban: sok a szemét. Amikor rácsodálkozunk a tiszta nyugatra, sokszor elfelejtjük, hogy nálunk is javult a helyzet az elmúlt 20 évben. Montenegró még ennek az útnak az elején jár. Ugyanez a helyzet a kutyákkal kapcsolatban is, rengeteg a kóbor kutya, és a gazdások is szabadon kószálnak mindenfelé.

Összességében remélem, hogy a fellendülőben lévő turizmusból eredő bevételeik egy részét a környezetükre forgatják vissza.

Rajtunk nem fog múlni, mi rendszeres látogatók leszünk ebben a gyönyörű vendégszerető országban!

Ha felkeltettük az érdeklődésed, nézd meg, mikor megyünk legközelebb!